avagy a bölcsész megmondja

a bigmek mellé

Tetszettek volna Pókember mellé Turulembert csinálni

2019. december 30. - a bölcsész

Maróth Miklós szavai újra rámutatnak, hogy Magyarországon egymás mellett él az a generáció, amelyik érti a szabad gondolkodás világát és az a generáció, amelyik megteremtette itthon a szabad gondolkodás világát. Csak sajnos nem értik meg egymást.

comics-1239698_1280.jpg

Volt egyszer egy szocializmus: a magyarok barátságtalan, az embereket egymás ellen fordító, alattomos világban, idegen elnyomás alatt éltek. A Rendszer meghatározta szociális viszonyaikat, szabadidős tevékenységüket, de leginkább azáltal próbálta fenntartani magát, hogy az iskolában is mindent a saját ideológiai szűrőjén keresztül tálalt a felnövekedő generációk számára. Persze hiába tette mindezt: szíve mélyén mindenki lenézte, kigúnyolta, utálta vagy egyszerűen csak saját céljaira használta ki az „iskolás ideológiát”.

A magyarok szerettek volna megszabadulni ettől az alattomos, a polgárait magukból kiforgató rendszertől. Hála a globális politika kedvező körülményeinek és a rendszerváltó elit szívós munkájának, a magyarok végül is megszabadultak a szocializmustól.

Örültek neki.

Sokat küzdöttek benne és sokat küzdöttek ellene; végül maguk mögött tudták hagyni az átkos időket. Létrehoztak egy szocializmus utáni világot, ahol a gondolat szabad, a tudás és az ismeret mindenki számára elérhető, ahol az egyházak újra taníthatnak, és a tudomány a függöny mindkét oldaláról hivatkozhatja forrásait; ahol senkinek nem kell háromszor meggondolnia, ha mondani akar valamit.

Maróth Miklós Professzor a szocializmus leépítése után a tudás szabadságának egyik ikonikus alakja, aki többek között megszervezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarát 1991-ben.

Köszönjük neki.

30 évvel később Maróth Miklós a Pesti Srácok „hasábjain” számon kéri a fiatalokon, hogy nem tudnak semmit a szocializmusról…

Zavarbaejtő.

Ennek nem örülni kellene?

Ő maga is dolgozott azért a tudomány nemzetközi porondjain, hogy az őt követő kutatók egy szocializmus utáni világban dolgozhassanak. És biztos mesélt a Rendszerről eleget, hogy elvegye az ifjabbak kedvét attól, hogy túl közelről meg akarják ismerni. Miért akarnák a mai fiatalok ismerni a szocializmust? Miért akarna bárki ismerni valamit, ami ennyire rossz volt, és amit az azt megélők is el akarnak felejteni? Miért akarna valaki egy ilyen történetet választani oly sok szebb és tanulságosabb történet helyett? Vajon kinek a felelőssége, hogy a fiatalokat nem érdeklik a magyar témák és idegenkednek a magyar történelemtől?

Azokban az években, mikor Maróth Professzor és az idősebb generáció végre megszabadult a szocializmustól, elmaradt valami. És nem arról van szó, hogy nem ontottak vért a Rendszerváltás idején, vagy arról, hogy a javak visszaszolgáltatása nem mindig volt… a lehető legátláthatóbb.

Arról van szó, hogy a rendszerváltó generáció nem teremtette meg a Rendszerváltás kultúráját, ami a szocializmust kellett volna, hogy feldolgozza a következő generáció számára. Ráadásul ez a döntés teljesen tudatos is volt: az idősebb elit, amihez Maróth Professzor is tartozik, és amelyiknek a szocializmus emlékezetét történelemmé kellett volna átalakítania a fiatalok számára, máig nem ismerte fel (vagy nem tudatosította magában) azt, hogy hogyan épül fel valójában az identitás a szabad világban.

Nem, a Csinibaba és a Szomszédok nem alkalmasak arra, hogy az Y és Z generációk a maguk számára értelmezni tudják a szüleik és nagyszüleik küzdelmeit és identitást építsenek belőle. A 90-es évek (óta uralkodó) igyekezet nélküli, kellemetlenül lelkiismeretfurdalásos, a szabad gondolkodástól teljesen elszok(tat)ott kultúrapolitika felelős ezért.

Miközben évtizedeken keresztül próbálták az identitást és a történelmi tudatot beleerőszakolni a diákokba az iskolában, azok közben a szórakoztatóiparon keresztül találtak rá arra (és találnak rá ma is). A 90-es években Magyarországra betörő – javában amerikai – „Pókember-kultúrát” olyan emberek építették fel, akik nem csak a piac törvényszerűségeit ismerték, hanem azt is, hogy a szabad világban az ember nem azt választja, amit kizárólagosként próbálnak rákényszeríteni, hanem önként megy az után, amit meg tudnak vele szerettetni. Hogy a fiatalok nem tudnak felnőni és maguk mögött hagyni a Star Wars mesei világát, és az öltöny alatt is lézerkardokat hordanak a zoknijukon? Mégis milyen alternatívát kínáltak nekik? Pusztán egy olyan kínnal, szenvedéssel és szomorúsággal teli világot, amit kínnal és szenvedéssel teli tanulás és vizsgák során kellett megismerni, és amit az idősebbek is igyekeztek inkább minél messzebb maguk mögött hagyni.

A társadalom kivívott szabadságának ára a modern világban az, hogy olyanná vált a „történelmi tudat” is, mint egy élelmiszerüzlet, ahol mindenki kedvére válogathatja össze a polcról identitása összetevőit. És a boltban azt, ami nem vonzó, senki nem fogja megvásárolni. Kegyetlen ez, de mégiscsak kevésbé kegyetlen, mint az ellentéte, amikor a polcon csak egyetlen egy (a szovjet) termék található. Az ifjabb generáció már ebben a világban nőtt fel, és nem természetes neki, ha korlátozni akarják a szabadságában (persze az idősebb generációt sem mindig jellemzi az önmegtartóztatás ebben a tekintetben).

Pedig nem tilos az, hogy amit fontosnak tartunk, és amit örökségül akarunk hagyni, azt érdekessé tegyük a következő generáció számára. Ez nem szolgai meghajlás a globális piac előtt, hanem egyszerűen annak a nyelvnek a felvétele, ami a generációk közötti párbeszédet egyáltalán lehetségessé teszi.

Csak egyetlen példa: a populáris kultúrával a világon semmi baj nincs például keresztény szempontból. Bizony Szuperman, az archetipikus amerikai hős az ma, aki a legtöbbet tudja a nem-vallásos tömegnek megtanítani Krisztusról, a megváltó Istenről, aki az emberek között él emberként, és feláldozza magát értük. Vonzó, indirekt, izgalmas párhuzam, megfelelő csomagolásban. Pókemberrel, a Bosszú Angyalaival (Avengers), Darth Vaderrel és Harry Potterrel együtt ők töltötték meg a 90-es évektől kezdve az identitást és célt szomjazó fiatalok gondolatait, ők határozták meg a következő generáció számára azt, hogy mi a jó és mi a rossz. Közben a magyar kultúrát befolyásoló elit (köztük a Professzorral) még mindig azt hitte, hogy az iskolai tananyagon keresztül átszivárgó ideológia tartalom az egyedüli, ami számít.

Ez a szűklátókörűség a szocializmus öröksége, amivel megfertőzte azokat is, akik az ellenségei voltak. Kivívták a kultúra szabadságát, csak már nem maradt erejük megfejteni azt, hogy ez mit is jelent. Ma azon csodálkoznak, hogy a fiatalabb generációk mítoszai, ideáljai, erkölcsi kódexe és érdeklődése gyökeresen eltávolodott az övéktől. Miközben a világon semmit nem tettek azért, hogy az általuk kivívott szabadságban megértessék a fiatalokkal, hogy a szabadság hogyan működik. Ők maguk sem értették meg soha.

Pedig a valódi szabadság abban van, ahogy a saját értékeidet mindig megújuló formában is vonzóvá tudod tenni a téged követők számára. Abban, hogy a gyermeked akarja azt a nyelvedet beszélni, mert szeretett téged és a nyelvet, amin hozzá szóltál, és értette, hogy mit akartál vele mondani.

Tetszettek volna szupererőt adni Mansfeld Péternek és megrajzolni, ahogy megmenti a világot Hruscsov gonosz robot-hadseregétől…

Tetszettek volna Turulembert csinálni…

A bejegyzés trackback címe:

https://abolcseszmegmondja.blog.hu/api/trackback/id/tr3115373874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása