A „fejlődés” ma már (nyugatias) gondolkozásunk alapja: az „új” mindig szükségszerűen jobb lesz, mint a „régi”. A „melegházasság” világa a modern világ, amely túllépett azon a sötét koron, amely „nem normálisnak” titulálta azt. A fejlődés parancsa szükségszerűen mindig csak egyetlen irányba képes mutatni: előre.
Az emberi civilizáció egyik alapja az, hogy bizonyos dolgok: szabályok, az együttélés gyakorlatban bevált formái és trükkjei rögzítésre kerülnek. Néha új szabályok kerülnek rögzítésre és válnak hamarosan törvénnyé. Az USA legfelsőbb bírósága most egy ilyen helyzetet teremtett, mikor „törvénybe iktatta” a melegek házasodási jogát. Ami aktuális, ami „rögzített” és még nem felülbírált, az egy kor világszemlélete szerint általában „normálisnak” számít. Ami azon kívüli, arra a legtöbb korban – az emberek többsége – általában ráfogja, hogy „nem normális”. Így utálta a melegeket és a melegpártiakat a 20. század legnagyobb részében mindenki, és miután a melegség „normálissá lett” így utálják majd a melegek és a melegpártiak az ún. „konzervatív” családmodellek támogatóit, mint „nem normálisokat”.
Ez egy végtelenül „relativizáló hozzáállás”, és ezzel nyilván sokan megvádolnak majd: egyenértékűnek írok le olyan dolgokat, amik nagyon-nagyon messze vannak egymástól különböző etikai megfontolások alapján. Viszont mindenki, aki ezzel vádol, már valójában döntött a kérdésben. Vagyis egy adott ideológiához idomulva „a melegek pártján áll”, vagy „ellenük” foglal állást, és ezért veti a szememre azt, hogy szerintem minden mindennel összehasonlítható.
A csapda valójában az „új” fogalmának definíciójában rejlik. A fogalmi világban, amelyben élünk, általában attól tartjuk a modern embert modernnek, hogy felfedezte „AZ IGAZSÁGOT”, főként az egyetlen az egyetlen működőképes társadalmi norma (a liberális demokrácia) formájában. A modern ember ilyen formán „véget vetett a történelemnek”, amit egymást követő társadalmi normák kudarcainak sorozataként ismer, de amely viszont a „modern demokráciák” megszületését segítette elő. Minden rendszerben jött valami, ami „új”, és amikor a rendszer törvénybe iktatta ezt az „újat”, vagyis elfogadta, mint „normálist”, akkor fejlődésen ment keresztül. Nos, az ilyen világfejlődés gondolata egy nagyon könnyen körülhatárolható ideológia-család alapja, amelynek persze megvannak a filozófiai és természettudományos alapjai (ugyanakkor rettenetes félresiklásai is: a náci nemzetiszocializmus és a Szovjetunió kommunizmusa ugyanúgy ennek a folyamatos „fejlődésnek” a bűvkörében szerveződött).
Ugyanakkor nem nagyon tudunk másból kiindulni, hisz a „fejlődés” ma már (nyugatias) gondolkozásunk alapja: az „új” mindig szükségszerűen jobb lesz, mint a „régi”. A „melegházasság” világa a modern világ, amely túllépett azon a sötét koron, amely „nem normálisnak” titulálta azt. A fejlődés parancsa szükségszerűen mindig csak egyetlen irányba képes mutatni: előre.
NINCS OLYAN, aki ne számított volna arra, hogy a melegek előbb-utóbb házasodhatnak majd az Egyesült Államok egész területén. Csak a legelvakultabb ellenzői és támogatói nem tudták, hogy a dolog egyszer bekövetkezik. Pusztán a retorika fordulata lehet, ha valaki egy „modern társadalomban” ennek az ellenkezőjét állítja. A változás mindig az „új” irányába való ellépést jelenti, de az „új” ilyen formában már nem új, hanem „az új jelen”. Volt egy korszak, amikor a melegházasság még elképzelhetetlen volt, ezt követte a korszak (a forradalom korszaka), amikor már mindenki pontosan tudhatta, hogy a melegházasság egyszer normálissá válik, és most beléptünk ebbe az „új jelenbe”, ahol a házasság két azonos nemű között már ugyanolyan, mintha két ellenkező nemű között született volna.
Az, hogy egy csapat jogász szavazati többség alapján eldöntötte, hogy az „új” (a melegek házassága) mostantól fogva rögzített, vagyis hogy ez az új a „normális” csak egyetlen terület, amire ez a konkrét döntés kihat. Volt egy idő, amikor ez az újonnan rögzített „normalitás” még nem rejlett benne a bekövetkező változásban: 1968 előtt, amikor valójában senki nem hitte volna, hogy egyszer a melegek összeházasodhatnak. Akkor az emberek legnagyobb többségét még felháborította volna ez a gondolat, aminek most annyian örülünk.
Most, hogy benne vagyunk az „új normalitásban”, amiben a melegek házassága teljesen „normális” dolog, újra egy olyan korba érkeztünk, amely tele van „új” dolgokkal, amelyek egyszer arra az útra léphetnek, amelyen a melegek jogai is végigmentek. A „rögzítés” és a „normálisként elfogadás” felé vezető útról van szó.
Csakhogy most még az emberek többsége valószínűleg felháborodik a gondolatától is ezeknek az „új dolgoknak”, amik jöhetnek. Vajon mi következik majd ezután? Tegyük a szívünkre a kezünket, facebookos szivárványozók és ellentüntetők egyaránt: vajon melyik oldalon állunk majd akkor, amikor az új „új” forradalma bekövetkezik?
